Skip to content

Programok Gyulán - Gyulai Várfürdő - gyógy- és strandfürdő

A 16 medencés, 5000 m2 vízfelületű Gyulai várfürdő 72 C fokos vize 2000 méter mélyről érkezik, az alkáli-hidrokarbonátos-kloridosgyógyvíz mozgásszervi megbetegedések, krónikus idegbántalmak, gyulladásos nőgyógyászati panaszok kezelésére és műtétek utáni rehabilitációkra egyaránt alkalmazható.

Egész évben reumatológus szakorvosi felügyelet működik, igen népszerű emellett az iszappakolás, súly- és szénsavasfürdő, a tangentor és elektroterápiás kezelés, az orvosi masszázs, a gyógyúszás és a gyógytorna.

A 8,5 hektáron, az Almássy-kastély egykori területén, pazar botanikai környezettel bíró fürdőt a 200 éves őspark, 100 féle fa, bokor, cserje varázsolja országszerte különlegessé és egyedülállóvá!

Strandfürdő a könnyedebb nyári felfrissülésre vágyókat várja, 25 és 50 m-es medencével, hullám- és csúszdás medencével, gyermek vízi-világgal.

Programok Gyulán - Gyulai Várfürdő - Aquapalota és Élményfürdő

A Gyulai Várfürdő 2013-as nagyberuházásaként létrejött Gyulai Aquapalota egész évben várja vendégeit. Elsősorban azokra számítanak, akik nem a gyógyvíz miatt keresik fel Gyulát.

A 6000 m2-es komplexumban, mintegy 900 m2 vízfelület, sodrófolyosó, fekvő és állómasszázsok, buzgárok és vízesések, ugrómedence, nyakzuhanyok, családi csúszda, fényalagút csúszda, Magyarországon egyedüli „fel(l)lejtő” fánkos csúszda biztosít felejthetetlen élményt.

Természetesen a gyermekes családokra is gondoltak: a baba- és gyermekmedencék mellett korosztályonként elkülönített játszóterek állnak a kicsik rendelkezésére.

Amíg gyermekeik önfeledten szórakoznak, addig a szülők akár a vízibárban, akár a szaunavilágban is hódolhatnak az élvezeteknek. Ahogy egy komoly fürdőhöz illik, a szolgáltatásokhoz tartozik a gyermekfelügyelet és az animátori szolgálat.

Programok Gyulán - Gyulai Vár

Közép- és Kelet-Európa egyetlen épségben megmaradt téglavára emblematikus és ikonikus Gyula városa számára.

A XV. században épült várban 24 kiállítóterem mutatja be a város és a vár hét évszázados történetét, kiindulva a Maróti János macsói bán, majd Corvin János által megindított építkezésektől. Utóbbi nevét viseli a kerek ágyútorony, rondella is.

A kilátóból csodálatos kilátás nyílik a festői Gyulára.

A 2005-ben újjáéledt vár számos szolgáltatással várja látogatóit: vármúzeum, kápolna, középkori borozó, lovagterem, sólymászat, jelmezes programok.

Programok Gyulán - Gyulai Várszínház

1964 óta a gyulai vár udvarán nyaranta (június 27-augusztus 10.) működik a vendégeit színvonalas programokkal és előadásokkal váró Gyulai Várszínház.

A turisták és a helyiek számára is igen színes a kínálat: operett és opera, népzene és néptánc, komolyzene és jazz, középkori zenés előadások, udvari zene várja a zene és a színház szerelmeseit.

A társulatok a tószínpadon és a város különböző pontjain felállított színpadon is elkápráztatják a nagyérdeműt, többek közt ezáltal varázsolva az „Alföld gyöngyszemévé” Gyula városát.

Programok Gyulán - Százéves Cukrászda

Magyarország második legrégebbi cukrászdája, a Százéves Cukrászda valójában jóval idősebb: 1840-es alapítása óta üzemel.

Empír stílusú épületben, díszes falak és biedermeier bútorok közt a hagyományos sütemény-parfé-fagylatkínálat várja a látogatókat, és repíti vissza őket a magyar vendéglátás és kávézókultúra fénykorába.

Az 1986-os, majd a 2004-es helyreállítás során nemcsak a reformkori hangulatot állították vissza, hanem cukrászmúzeumot is kialakítottak, mely egyszerre kínál színes programot édesszájúaknak és a történelem iránt érdeklődőknek.

Programok Gyulán - Gyulai Almásy-kastély és Látogatóközpont

Az óvárosi kastély a 2012-ben gyulai önkormányzat „Hétköznapok és ünnepek az alföldi kastélyokban” programja keretében újult meg, melynek keretében a kastélypark és a látogatóközpont is megújult.

A modern kiállítótermekben interaktív módon ismerhetjük meg a kastély egykori urainak életét, annak érdekes részleteit.

A helyi kézművestermékek megtekintésére is lehetőség nyílik: cukrászda, kávézó, ajándékbolt áll a látogatók rendelkezésére.

A kastély toronykilátójából csodálatos kilátás nyílik a városra, a kastélyra és a parkra.

Programok Gyulán

Városnéző körséta idegenvezetővel

Részvételi díj: 1 000 Ft / fő. Jegyek válthatóak a Tourinform Irodában vagy a szállásadónál, jelentkezés pénteki napokon 12.00 óráig.

Standard Program

10:00 – 12:00 óráig
Gyülekezés a vár melletti lovasszobornál
Román és német nyelvű idegenvezetés előzetes egyeztetés alapján lehetséges. A városnézés szakképzett idegenvezető kíséretével történik. A séta során a város főbb nevezetességeit érintik, mint például a gyulai Vár, Ladics-ház, Dürer terem, Kohán Képtár, Százéves Cukrászda.

  • Minimum létszám: 6 fő

Odalent kalandpince

Escape Room – szabadulás a pincéből 60 perc alatt! Izgalmas szabadulós játék, amely ijedelem nélkül biztosít felejthetetlen élményt mindenki számára. A játék lényege, hogy egy berendezett, zárt pincéből fizikai erő használata nélkül, logikai feladatok megoldásával kell kijutni. Rejtvények, fejtörők és lakatok zárják az utat, ám összehangolt csapatmunkával sikerülhet a szabadulás!

Részvételi díj: 6.000 Ft/csoport. Csapatlétszám 2-5 fő.
Helyszín: Tourinform iroda alatti pincehelyiség (Kossuth u. 7.).
Időpont egyeztetés és jelentkezés a Tourinform irodában.

Csabai korcsolypálya

MINDEN NAP 9:00 órától

Karácsonyi jeges hangulat forró italokkal és kézműves hamburgerekkel - Igazi jégpálya 600 négyzetméteren a Csabai Rendezvénypajtában!

Ismét megnyílt az igazi jégpálya, és elindult egy új sportág Békéscsabán, a Rendezvénypajta jegén, mégpedig a jégkorong.

Lehetőség van U8, U10 és U12-es korosztályba, valamint felnőtt amatőr jégkorong klubba jelentkezni

 

Kapcsolat

Szeretettel várjuk!

Tel:

+36 30 599 50 58

+36 66 362 218

+36 66 362 044

E-mail:

info@karitativhotel.hu